Akadály az ajtó előtt

Éppen a zenepedagógia könyvem és jegyzeteim fölött görnyedtem, amikor csengettek. Azt hittem, Marion már megint elhagyta a kulcsait, ugyanis mire feltápászkodtam már másodszor nyomta meg a csengőt.

– Jól van, jövök már – kiabáltam ki. Elfordítottam a kulcsot a zárban, és meglepetésemre nem Marionnal, hanem Louis-val találtam szemben magam.

– Bejöhetek? – kérdezte köszönés nélkül. Szélesebbre tártam az ajtót, és belépett a lakásba. Felé fordultam, mire üdvözlésképpen a derekamra tette a kezeit, magához húzott és megcsókolt. Igen, én is örültem, hogy látom. Már négy napja nem tudtunk találkozni, ugyanis én vizsgáztam, ők pedig szinte hajnaltól késő éjszakáig stúdióztak a srácokkal. Ezért lepődtem meg, hogy mégis mit keres itt a délután közepén, amikor éppen veszik fel az új album dalait. Már megöl a kiváncsiság, hogy milyen lesz, de semmit nem hajlandó sem ő, sem Hazza elárulni. Annyit mondtak csak, hogy nagyon más lesz, mint a Take Me Home és az Up All Night, és Midnight Memories lesz a címe. Novemberben akarják megjelentetni, de még a nyáron kiadnak egy kislemezt.

– Nem maradok sokat, csak köszönni jöttem be – kedzett bele a mondandójába.

– Átjöttél csak köszönni a város másik végéből? – kérdeztem vissza.

– Jó, nem, nem csak köszönni jöttem. – Kiváncsian néztem rá. Belenyúlt a pulcsija zsebébe és egy összehajtott borítékot húzott elő, majd a kezembe adta. Nagyon titokzatos. Egyszerűbb lenne, ha elmondaná.

– Mi ez? – érdeklődtem, ahelyett, hogy belenéztem volna. Sejettem, hogy azt fogja válaszolni, hogy nézzem meg. És így lett, én pedig kinyitottam. A legelső dolog, amit kivettem az egy összehajtott, kis méretű plakát volt. Egy sötét színpad látszott rajta, fölötte a One Direction felirattal. Alatta a helyszín és az időpont: Amszterdam, Hollandia, 2013. június 3. Ha jól értelmezem Hollandiába utaznak koncertezni a jövő héten. A borítékban még volt egy repjegy, amelyen nem szerepelt név, valamint egy kupon is, amelyet Prada üzletben lehetett beváltani. Soha életemben még a közelébe sem mertem menni egy Prada üzletnek, most pedig itt hevert a kezemben egy kupon, amelyből bármelyik ruhájukat megvehettem volna. Sejtettem, hogy azt szeretné, hogy menjek velük, de azért szerettem volna, hogy kimondja.

– És ezzel most azt szeretnéd, hogy...? – kezdtem, majd hagytam hogy ő folytassa.

– Szóval, arra gondoltam, hogy velünk jöhetnél. – Nem tudtam, mit mondjak. Visszanéztem a borítékra. Még mindig a kupon díszelgett legfelül. Rosszul éreztem magam, amiért ennyit akar költeni rám. Még mindig lefelé hajtva tartottam a fejemet, amikor hozzáért az arcomhoz, és miközben megsimogatta, felemelte a fejemet, hogy a szemembe tudjon nézni.

– Mi a baj? Nem akarsz jönni?

– De, csak... – haboztam, aztán úgy döntöttem, nem kertelek. – Nem akarom, hogy ennyit költs rám. – Elmosolyodott, majd a két keze közé fogta az arcom.

– Mégis kire költsem, ha nem rád? – Erre nem tudtam mit mondani. Átkaroltam a derekánál és szorosan hozzá bújtam. Ő inkább csókolt, mint ölelt, de én imádtam bújni. Főleg hozzá. Átölelt és belepuszilt a hajamba.

– Akkor ez azt jelenti, hogy jössz? – kérdezte.

– Igen, megyek – feleltem, majd egy puszit nyomtam a mellkasára. – De a Prada kupont nem fogadom el. – Nagyon sóhajtott.

– Legyen, ahogy akarod. – Eltolt magától, majd hosszasan megcsókolt.

– És Harry? – toltam el magamtól egy idő után.

– Nos, szerintem el kéne mondanunk neki. – Nem válaszoltam. – Vagyis majd én elmondom neki, hogy randizgatunk, aztán majd meglátjuk, mit reagál. – Reménykedtem, hogy Harry jól fogja fogadni. Semmi kedvem nem volt vele veszekedni.

– Hát jó. – Nem tudtam más hozzáfűzni. Louis telefonja csipogni kezdett.

– Mennem kell, csak egy kicsit tudtam elszabadulni – húzta el a száját, majd az ajtó felé lépett. – Később hívlak. – Búcsúzásképpen még egyszer megcsókolt, kinyitotta az ajtót, majd kilépett rajta.

– Várj – szóltam utána, és visszahúztam a pulcsijánál keresztül. Belecsúsztattam a Prada kupont a zsebébe, majd adtam egy puszit a szájára.

– Most már mehetsz. – Nem szólt semmit, csak nevetve lesietett a lépcsőn.

Marion őrjöngött, amikor elmondtam neki, hogy mi történt. Ő a fél karját odaadta volna egy Prada kuponért. Én viszont úgy voltam vele, hogy nem fogok több száz fontért venni egy olyan ruhát, amely nem tetszik és amúgy is csak egyszer veszem fel, hogyha vehetek egy sokkal olcsóbb ruhát, amelyik tetszik is, és utána hordhatom.

– De azért elmész, ugye? – kérdezte reménykedve.

– Persze, elmegyek. – Bólintott, de nem fűzött hozzá semmit. Nem tetszett ez nekem. Mindenhez volt valami megjegyzése, mindenről volt véleménye. – Mondjad, ne kímélj. – Értetlenül nézett rám, majd megszólalt:

– Mi tetszik benne? – Meglepődtem.

– Ezt miért kérdezed? – Nem tudtam, mit akar ezzel. Furcsa volt az egész helyzet. Marion nem azt szokta megkérdezni, hogy miért tetszik valaki, sőt, meg sem szokta kérdezni, csak elmondja, hogy szerinte össze kéne-e jönnöm vele, ha nem, akkor miért, ha igen, akkor miért.

– Csak – habozott. – Csak azon gondolkoztam, hogy szerintem tökre összeilletek. És hogy ebből akár komoly, hosszútávú kapcsolat is lehetne. – Ismét meglepődtem. Ismerem Mariont húsz éve, az esetek nagy részében tudom, hogy fog reagálni, de most egy ötperces beszélgetés alatt kétszer is meg tudott lepni. Mi történik?

– Majd meglátjuk – feleltem, és ezzel lezártnak is tekintettem a témát, hogy Louis meg én vagy én meg Louis. Jó volt vele lenni, tényleg tetszett, de valahogy sosem volt szerencsém pasik terén, úgyhogy most sem élem bele magam, hogy esetleg valami lesz ebből.

– És ha nem Pradában mész, akkor miben? – érdeklődött Marion.

– Nem tudom, de gondolom szeretnél eljönni velem vásárolni.

– Még, jó, hogy szeretnék – lelkesült fel egyből.

Nem húztuk sokáig az időt, Marion úgy döntött, hogy most indulunk, nekem pedig nem volt más választásom, mint követni őt. A zenepedagógia könyvemet azért a biztonság kedvéért belesüllyeztettem a táskámba. Nem mintha tudnék tanulni, amikor Marion velem van, de megnyugtató, hogy még mindig ott a lehetőség. Valójában fogalmam sem volt, hogy mégis miben szeretnék menni. Marionnal nagyjából húsz boltot jártunk végig, és vagy száz ruhát próbáltatott fel velem. Én már az első boltban tudtam, hogy azt a ruhát fogom megvenni, amit harmadszorra felpróbáltam. Egy mélyen dekoltált bordó topból és egy fodros, kétrétegű szoknyából állt. Tetszettek a két részes ruhák, úgy gondoltam, hogy ez megfelelő lesz. Legalábbis nekem tetszett, és Marion is meg volt elégedve vele. Választottunk hozzá egy fekete táskát és egy fekete magassarkút, amelynek viszonylag vastag sarka volt, így akár egész éjjel tudok majd menni benne. Amikor végre elindultunk haza, úgy éreztem magam, mintha hetek óta folyamatosan vásárolnánk. Még szerencse, hogy Marion autójával jöttünk, és nem kell tömegközlekedni. Nem autóztunk sokat, de ígyis majdnem elaludtam az úton. A házunk elé érve feltűnt, hogy egy nagydarab férfi ácsorog a bejárati ajtótól nagyjából három méterre. Még sosem láttam, nem tudtam hova tenni, valahogy nem illett bele a környezetbe. Erősen figyelt minket, amikor a lépcsőház felé sétáltunk, de úgy döntöttünk, inkább nem foglalkozunk vele. A lépcsőházba érve nehézkesen megmásztuk a lépcsőket, viszont a lakásba nem tudtunk bemenni, ugyanis egy melegítős, nagyon göndör fiú ücsörgött az ajtó előtt. Amikor odaértünk zöld szemeivel rám nézett, amitől nem kicsit ijedtem meg. Villámgyorsan felpattant.

– Te mégis mi a francot csinálsz? – üvöltött a lépcsőház közepén. Rendben, tehát Louis beszélt vele. Azért szólhatott volna, hogy Harry-t ennyire felzaklatta a dolog.

– Szeretnék bemenni a lakásomba – válaszoltam neki. – És hogyha lenyugodtál, akkor téged is beinvitállak, és nyugodt hangnemben elmondhatod, hogy mit szeretnél, és akkor talán meg is hallgatlak. – Tudta, hogy nincs más választása, mint beengedni. De legalább megértettem, ki az a faszi az utcán. Marion kinyitotta az ajtót, majd rögtön a szobájába ment és becsukta maga mögött az ajtót. Tapintatos, legalább most. Elindultam én is a saját szobám felé, Hazza pedig követett. Legszívesebben a fejemet vertem volna a falba. És az övét is. Az ágyra mutattam, hogy foglaljon helyet, én pedig a zongorám székére ültem. Vártam, hogy kezdje a mondandóját, de egy percig csak nézett rám. Meg akartam kérdezni, hogy mégis miért jött, ha most nem beszél, de nem akartam szítani a feszültséget.

– Hallgatlak, ne kímélj – kezdtem végül. Még mindig nem kezdett bele. Sóhajtottam, majd hátra dőltem egy kicsit, elővettem a mobilomat, és nyomkodni kezdtem a Twittert. Tőlem aztán napestig is ülhetünk itt csendben. Tudtam, hogy Harry-t az idegesíti fel a legjobban, ha azt látja, hogy én nyugodt vagyok. Végül beszélni kezdett.

– Most mégis mi van köztetek Louis-val? – Ránéztem semleges arccal.

– Semmi – feleltem neki. – Randizgatunk, ennyi.

– Igen? – kérdezett vissza olyan hangsúllyal, mint aki nem hisz nekem. – Nekem elég komolynak tűnik, hogyha máris azt akarja, hogy Amszterdamba gyere velünk.

– Arról, hogy Louis mit gondol, arról őt kell megkérdezned, nem engem.

– Nem akarom, hogy együtt legyetek – kiáltott fel hirtelen. Pont ezt a reakciót vártam tőle.

– Én meg nem akarom, hogy beleszólj az életembe – kiabáltam vissza. – És ha tippelnem kéne, Louis sem akarja, hogy megmondd neki, hogy mit csináljon. – Na, most aztán felidegesített. – Inkább örülnöd kéne, hogy ilyen könnyen megtaláltuk a közös hangot az állítólagos legjobb barátoddal, és hogyha esetleg működik, akkor velem is többet lehetnél, és örülnöd kéne, hogy boldogok vagyunk. Ha pedig mégsem működik, akkor eltűnök az életetekből, úgy, ahogy eddig sem voltam benne. Egyébként meg rohadtul támogatnod kéne, nem lehúzni. Hányszor volt, hogy anyád előtt falaztam neked a csajaid miatt? Hányszor szóltam valaki miatt is, még ha nem is tetszett? Végre találtam valakit, akinek tetszem, és akivel én is jól érzem magam, és nem egy idióta vadállat, erre most jössz te, hogy neked nem felel meg. Hát elárulom, nem is neked kell megfelelnie, bár örülnék, hogyha mellettünk állnál, legalább te. Egyébként sem biztos, hogy kapcsolat lesz belőle, úgyhogy nem tudom, mit húzod fel magad ennyira.

– Hogy érted, hogy nem biztos, hogy kapcsolat lesz belőle? – Remélem, nem csak a mondandóm utolsó mondata maradt meg neki.

– Harry, ismerjük egymást nagyjából két hete, találkoztunk háromszor, ki tudja még, hogy mi lesz ebből? – tártam szét a karom.

– Én... – kezdett vele habozva. – Én csak meg akarlak védeni. Mindkettőtöket.

– Tudom, de nincs szükség rá. Csak hagyd, hogy mi intézzük a dolgainkat, és támogass minket a döntéseinkben. – Ez egy kicsit kérésnek, kicsit utasításnak hangzott. Azt hiszem, kezdte megérteni, ugyanis megváltozott az arckifejezése. Tekintete a papírzacskóra tévedt, amelyben a ruhám volt, amelyet Amszterdamra vettem.

– Az a ruhád?

– Igen.

– Megnézhetem? – A táskához léptem, és kiemeltem belőle először a felsőt, majd a szoknyát is. – Louis-nak tetszeni fogsz – bólintott. – A bordó a kedvenc színe.

– Nézd, én tényleg nem akarok ebből az egészből feszültséget – ültem vissza a székre. – De elhívott randizni, én pedig igent mondtam, és jól érzem magam vele. 

– Tetszik neked? – kérdezte. Elmosolyodtam.

– Azt hiszem, igen – feleltem.    

– Akkor jó, ugyanis te is tetszel neki. – Egy pillanatra lehúnytam a szemem. – Csak arra kérlek titeket, hogy ne törjétek össze egymás szívét, rendben? – Bólintottam, mire kitárta a karjait, én pedig megöleltem. Az elején amilyen nehezen indult ez a beszélgetés, annyira könnyen lezártuk a témát. Legalábbis remélem.

– De remélem tudod, hogy csak azért hagyom, hogy randizgassatok, mert téged is és őt is testvéremként szeretlek...

– Még jó, hogy nem vagyunk testvérek – töprengtem el.

– Lehetne, hogy nem vágsz bele a mondandómba? – kérdezte, mire bólintottam.

– Szóval testvéremként szeretlek mindkettőtöket, és a legjobbat akarom nektek –jelentette ki. – Na, meg persze azért, mert tudom, hogy bármit mondanék, úgyis a saját fejetek után mennétek. – Felnevettem. Igaza volt. – Szerintem amúgy összeilletek.

– Szóval úgy gondolod, hogy összeillünk, de azért jelenetetet akartál rendezni – foglaltam össze a dolgokat, mire bólintott. – Rendben, akkor még annyit árulj el, hogy miért hívtál meg Két pasi meg egy kicsi estére, hogyha nem akartad, hogy összejöjjünk? És miért hagytál ott az este közepén minket kettesben? 

Nem válaszolt, csak megrántotta a vállát és mosolyott egyet. Nem tudtam, hogy megöljem vagy megüssem. Valójában dühös voltam rá a reakciója miatt, de tudtam, hogy mindenkinek az érdekében az a legjobb, hogyha ezt a vitát nem folytatjuk, és úgy teszek, mint aki hálás azért, mert nem baszogat minket Tommo-val.

Úgy gondoltuk, hogyha Harry már idejött, akkor nem hagyjuk veszni a nap hátralevő részét, viszont neki vissza kellett mennie a stúdióba. Úgyhogy úgy döntöttünk, hogy vele tartok. Elvileg nem hallhatnám az új album dalait a megjelenés előtt, de mivel Harry rokona vagyok, ezért kivételt tesznek velem. Két utcára a háztömbtől, ahol laktunk Harry-t egy fekete kisbusz várta sofőrrel és két testőrrel. A tömb előtt a nagydarab férfi is csatlakozott hozzánk. Kiderült róla, hogy John-nak hívják. Miután beültünk az autóba Kensingtonba indultunk. Az autóból küldtem egy üzenetet Louis-nak, amely csak Harry nevét tartalmazta és egy pipát. Szinte azonnal jött a válasz: „Hogy csináltad? :D" Csak visszaküldtem neki egy széttárt karú emojit. Erre a reakciója mindössze egy szivecske volt. Részemről befejezettnek tekintettem a beszélgetést, és a zsebembe süllyesztettem a telefonom. Harry-t megpróbáltam faggatni az új albumról, de semmilyen kérdésem nem volt hajlanó válaszolni, csak széles mosollyal nézett rám. Egy idő után meguntam a faggatózást, és a Twittert kezdtem el nyomkodni, valamint csak bámultam ki az ablakon.

A stúdióba érve már várták Harryt. A bejáratnál néhány férfi már tolta befelé, rám pedig kérdőn néztek. Hazza közölte, hogy az unokatestvére vagyok, megragadta a karomat, és húzott befele maga után. Nos, a stúdió szerintem nagyobb volt, mint Marionnal a lakásunk. Harry váltott pár szót néhány sráccal, majd bemutatott engem is. A srácok azonnal munkához láttak. Harry kezébe adtak egy üveg vizet, majd beküldték a mikrofon mögé. Én kaptam egy fejhallgatót és egy széket. Szerettem volna inkább állni és figyelni, mint beülni egy sarokba, mint aki csak azért van itt, mert elrángatták, és azt várja, mikor mehet már haza.

Ma csak egy dallal foglalkoztak, amely gitárral indult. Az első két versszakot Liam, énekelte, majd a refrénre Harry bekapcsolódott. „Oh I will carry you over / Fire and water for your love / And I will hold you closer / Hope your heart is strong enough / When the night is coming down on you / We will find a way through the dark."

Igazuk volt, ez az album tényleg más lesz. A dallamok is mások, valamint tetszik, hogy beleszőttek egy rockos vonalt. Hallgattam Harry hangát. Nagyon jól állt neki ez a pop-rock vonal, ahogy a többi fiúnak is. Elmosolyodtam, amikor meghallottam a következő sorokat." You tell me that you hurt, it's all in vain / But I can see your heart can love again / And I remember you laughing / So let's just laugh again". Tudtam, hogy Louis szereti a rockzenét, és hozzá is, ahogy hozzám a pop-rock vonal áll a legközelebb. Biztosan évezi az új irányt. Ezek után már tényleg alig vártam, hogy halljak más dalokat is, valamint majd az egész albumot. Harry még náhányszor felénekelte a dalt, hogy tudjanak válogatni a lehetséges variációk közül. Ott álltam a keverőpult mellett, amikor a telefonom rezegni kezdett a zsebemben. „Vettél ruhát?" Érkezett az üzenet Tommo-tól. „Vettem." Válaszoltam neki. Ezek után természetesen elkezdett érdeklődni róla, hogy milyet. Úgy döntöttem, hogy nem árulom el neki. Nagyjából húsz percig húztuk egymás agyát, ő kérdezett valamit a ruhámról, én pedig vagy kitérő választ adtam, vagy csak annyit írtam vissza, hogy nem. Semmit nem tudott kiszedni belőlem. Egy idő után feladta, küldött egy olyan üzenetet, hogy „akkor jó." Akkor jó, szerintem is. Elképzeltem, ahogy otthon duzzog, és nevetnem kellett. Harry láthatta rajtam, hogy nagyon mosolygom, ugyanis kijött az üvegfal mögül és megállt mellettem.

– Akarod hallani az új kislemezünket? – kérdezte.

– Persze – vágtam rá lelkesen. De, várj... mielőtt megmutatnád. Szabad spoilerezni? – kérdeztem. 

– Mire gondolsz?

– Pár dalszövegrészletet tweetelni. – Harry felnevetett.

– Legyen – egyezett bele. – De csak pár részlet. – Bólintottam.

Hazza elindult a lejátszó felé, és elindított egy dalt. Már a legeleje tele volt energiával. Tipikusan az a dal, amit ha kiadnak kislemezen, mindenki imádni fog, a rajongóik meg fognak őrülni érte. Egyszerű, könnyen tanulható szöveg, fülbemászó dallam, rockos vonal. Nagyot fog szólni.

Szerencsére ismét nem kellett tömegközlekednem, Harry sofőrje hazavitt. Az úton végig ez a dal járt a fejemben. Elővettem a mobilomat, és ha már Harry megengedte, akkor ki is tweeteltem egy dalszövegrészletet: „Said I had a dirty mouth / but she kissed me like she meant it".