A normális viselkdés

Másnap reggel kábán ébredtem. A hátamra fordultam, és kinyitottam a szemeimet. Egy fehér mennyezet nézett velem szembe. És akkor eszembe jutott minden. Oldalra kaptam a fejem. Az ágy, amelyben valamikor hajnalban Louis Tomlinson ölelésében aludtam el most üres volt. Az erkélyajtó nyitva volt, de ahogy láttam, nem volt ott. Még nem volt energiám ahhoz, hogy azon töprengjek, hogy mégis hova tűnhetett, úgyhogy inkább megpróbáltam felidézni az este részleteit magamban. Megborzongtam, ahogy eszembe jutott, ahogy feküdtünk az ágyban, fölém hajolt, a haja a homlokomra omlott, és szenvedélyesen csókolt, miközben kezével a combomat simogatta.

A merengésemből a szombaajtón túlról érkező kiabálás szakított ki.

– Mégis mit vársz tőlem? – Ez határotozzan Louis hangja volt. Valaki válaszolt neki, de azt nem tudtam kivenni, hogy mit mondott. – Nem tilthatjátok meg, hogy találkozzam vele. – Ez ismét ő volt.

Ajaj, szóval rólam van szó. Ez határozottan nem hangzott jól. Igen, tegnap este nem pont úgy viselkedtünk, ahogy kellett volna. Hogyha ez a címlapokon lesz, akkor abból tényleg nagy botrány lehet. Reméltem, hogy ez nem történik meg.

– Louis, nyugodj meg. – Ez mintha Niall hangja lett volna. Nem kiabált, de kicsit erélyesebben szólt rá. Még ezután mondott valamit, de ezt megint nem tudtam kivenni.

Feltápászkodtam az ágyból, és akkor konstatáltam, hogy egy bugyin és Louis pólóján kívül más nincs rajtam. A saját pólómat nem találtam, úgyhogy ezzel kellett beérnem, viszont a farmeromat magamra húztam. Az ajtóhoz léptem, és egy utolsó nagy levegőt vettem, mielőtt szembe néztem volna az odakint zajló, bajlósnak ígérkező eseményekkel. Lenyomtam a kilincset, majd kinyitottam az ajtót. Az első dolog, amit megláttam, az két öltönyös férfi volt, akiknek az arcáról csak dühöt tudtam leolvasni. A kanapén ült Liam és Niall, Zayn a konyhapultot támasztotta, Niall pedig mellette ácsorgott. Mind rámemelték a pillantásukat. Louis nekem háttal állt, de hirtelen megfordult. A szemei idegességet és aggodalmat tükröztek. Én is ideges lettem.

– Menj vissza! – szólt rám hidegen. Váratlanul ért a rideg reakciója, de a szemeiben kérlelést láttam, így nem ellenkeztem.

Két lépést hátráltam, majd becsuktam magam mögött az ajtót. Leültem az ágyra, és a kezembe temettem az arcomat. Fogalmam sem volt, hogy pontosan mi az, ami miatt ennyire feszült a helyzet, de azt tudtam, hogy a tegnap este váltotta ezt ki. Hallottam, hogy újra beszélni kezdtek odakint. Hirtelen letérdeltem a földre, kivettem a táskámból a fülesemet és a telefonomat, és az első szembejövő lejátszási listát elindítottam a Spotify-on. Mindegy volt, hogy mi szól, csak ne halljam, amit beszélnek. Ismét leültem az ágy szélére. A sírás kerülgetett. Megtöröltem a szemeimet, majd átmásztam az ágy túlsó felére. A padlóra tekintve megtaláltam azt, amit kerestem, közvetlenül két darab használt óvszer mellett: a maradék pár szálat abból a doboz cigiből, amit Louis még tegnap este vett. Egy üveg nagyon tömény szeszre vagy egy doboz cigire volt most szükségem. Jelenleg csak ez állt rendelkezésre. Megfogtam, kimentem az erkélyre, majd leültem a hideg kőre. Meggyújtottam a cigarettát. A fejemet hátrahajtottam, és próbáltam nem gondolni semmire.

Nem tudom, hogy csak percek vagy órák teltek el, amikor egy meleg kezet éreztem a vállamon. Felnéztem, és Louis gondterhelt szemeivel találtam szemben magamat. Hirtelen zavart éreztem. Bár már randiztunk többször is, nem csak egy egyéjszakás kaland voltam neki – eddig legalább is–, most mégis egy hülye ribancnak éreztem magam.

Louis nem zavartatta magát, csak leült mellém, felemelte a doboz cigit a földről, majd miután meggyújtotta, megfogta a kezem. Ránéztem, de ő csak a távolba meredt. Én is a várost kezdtem el kémlelni.

– Szeretnéd hallani, hogy mi történt? – kérdezte hirtelen. Még mindig nem nézett rám.

– Azt hiszem, muszáj lesz. – Halványan elmosolyogott.

– A menedzsment nagyon kiakadt – kezdte rögtön a rossz hírrel. – Azt mondták, hogy nem tűrik, hogy ilyen felelőtlen legyek, és hogy mindenféle proli lányokkal mutatkozzak.

Az arca megrándult ennél a mondatrésznél. Nem tudtam, hogy dühös legyek vagy nevessek.

– Erre persze Harry kiakadt – folytatta. – Kikérte magának, hogy az ő unokatesóját senki nem prolizhatja le, innentől kezdve pedig mellettem álltak a srácok. A menedzsment azt mondta, hogy ne találkozzak veled többet, de mondtam nekik, hogy azt erőszakkal kell megtiltaniuk. – Erre muszáj volt elmosolyodnom. – Elmondtam nekik, hogy semmi törvénybe ütközőt nem csináltunk, semmi olyat, amin hónapokig csámcsoghatna a média, csak jól éreztük magunkat.

– És akkor mi lesz most? – kérdeztem. – Mármint a menedzsmenttel.

– Dühöngenek egy sort, aztán majd megnyugszanak, ahogy mindig – közölte egy vállrándítás kíséretében. –Amúgy is én vagyok a rosszfiú, akit a színpadon el kell dugni a háttérben, viszont cserébe nekem kell közölnöm a kiadókkal, meg mindenkivel a rossz híreket, nekem kell vállalnom a vitákat, amiket más nem tesz meg. – A hangjában keserűséget hallottam. Rámosolyogtam és megsimogattam a kezét. A homlokát az enyémnek támaszototta és a tekintetét az enyémbe fúrta.

– Nagyon jól éreztem magam tegnap – suttogta.

– Én is jól éreztem magam – feleltem neki két csók között.

– Csinálunk ma valamit?

Felnevettem. Úgy látszik, tényleg nem érdekli, hogy mit mond a menedzsment.

– Persze, csak azért kicsit szolidabban, mint az este.

Bólintott, majd rágyújtott egy újabb cigarettára. Valójában nagyon szexi volt, amikor dohányzott. Akkor is nagyon szexi volt, amikor káromkodott, és akkor is, amikor éjjel az ágyban mocskos megjegyzéseket tett. Egyszerre volt hihetetlenül szexi és oltárian édes.

– Akkor amíg te dohányzol, addig én lezuhanyzom.

Nem vártam meg, amíg válaszol, hanem rögtön a fürdőbe siettem. Lekapkodtam magamról a ruhákat, de már csak a forró víz alatt jutott eszembe, hogy az én cuccaim az én szobámban vannak, úgyhogy nem lesz majd mit felvennem. Mindegy, majd ott átöltözöm. A zuhanyajtó kinyílt, és egy hideg kéz tapadt a derekamra. Megborzongtam.

– Nem hiszem el, hogy kihagysz a jóból – suttogta Tommo, miközben a nyakamat kezdte el csókolgatni. Bár már józan voltam, ugyanolyan jó érzés volt, mint éjjel.

– Annyira gyönyörű vagy – mormolta a hajamba két puszi között.

Felé fordultam, szorosan hozzá simultam, a hajába túrtam és megcsókoltam. Az ujjai lejjebb vándoltak a derekamról. Meg kell hagyni, nagyon értette a dolgát. Ezt már az éjjel észrevettem, de most józanul egy teljesen más élményt nyújtott. Hasonlóan fantasztikus élményt. Miután a zuhanyzóban a tisztálkodással is végeztünk, felvettem azt a ruhát, ami tegnap volt rajtam, és egy hosszú csókkal elköszöntem Louis-tól.

A saját szombába érve ledobtam magam a kanapéra és írtam Marionnak egy üzenetet. Mindössze három mondat volt: "Tegnap este végigsétáltuk egy üveg whiskey-vel a belvárost. A menedzsment kiakadt, úgyhogy ma hatalmas veszekedésre keltem. Viszont Tommo nagyon jó az ágyban – és azon kívül is." Tudtam, hogy nagyjából minden mondatra rá fog kérdezni, de reméltem, hogy van elég dolga, hogy erre csak később kerüljön sor. Louis-val zuhanyzás közben megbeszéltük, hogy megnézzük a helyi állatkertet, úgyhogy úgy döntöttem, hogy szoknyában megyek. Felvettem egy fekete, minta nélküli pólót, egy sötétkék kantáros farmerszoknyát és a fekete Vans cipőmet. Megfésülködtem, kicsit kisminkeltem magam, és már indultam is a földszint felé. Louis-val a szokásos hátsó kijáraton távoztunk egy fekete autóban, amit egy másik követett. Tommo sajnálkozva nézett rám. Szavak nélkül is értettem. Most nem rázhatjuk le a testőröket.

Az állatkert hatalmas volt. Louis úgy viselkedett, mint egy kisgyerek. Valójában semmilyen fontos dologról nem beszélgettünk, csak az állatokról. Hogyha nem tudnám, hogy huszonegy éves, akkor azt is hihetném, hogy egy kisfiúval sétálgatok. Először megnéztük a zsiráfokat, az oroszlánokat, utána a fókákat, és már majdnem a vége felé jártunk, amikor elérkeztünk a hüllőházhoz. Louis magbiztosan indult befelé, de én nagyjából öt méterre a bejárattól megtorpantam. Kérdőn nézett rám.

– Én oda nem megyek be – jelentettem ki határozottan.

– Félsz a kígyóktól?

– Nem, nem félek – ráztam a fejem. – Csak hogyha meglátok egyet, akkor szimplán pánikrohamot kapok. – Lazán megrántottam a vállamat. Figyeltem Tommo-t, hogyan agyal, hogy most mi legyen, bemenjen-e egyedül vagy inkább hagyjuk ki ezt a programot. – Menj be, kint megvárlak – mosolyogtam rá, majd megsimítottam a karját, jelezvén, hogy nem zavar. Visszamosolygott, majd elindult befelé.

A kijárat közelében egy idős bácsi pattogatott kukoricát és üdítőt árult. Vettem tőle egy üveg ásványvizet és egy Pepsi-t. Bár nem volt olyan meleg, mint amilyen júliusban szokott lenni, azért mégis megszomjaztam a sétálásban. Kerestem egy szimpatikus padot, felültem rá, majd elkezdtem a kólát kóstolgatni. Közben elővettem a mobilomat, és meglepetten konstatáltam, hogy Marion még meg sem nézte a reggeli üzenetemet. Vajon ennyire úsznak a munkában Miami miatt? Megnyitottam a galériát, és a tegnap este készült képeket kezdtem nézegetni, viszont összeszorult a gyomrom, amikor eszembe jutott, hogy milyen jól éreztük magunkat, de Louis-nak veszekedéssel kezdődött a reggele. Nem akartam, hogy bajba kerüljön miattam.

Nagyjából tíz métterrel odébb lányok egy csoportja méregetett engem, de ezt én észre sem vettem. A telefonomat bámultam meredten, és Louis parancsoló pillantására gondoltam, amit reggel kaptam tőle, amikor visszazavart a szobába, hogy ne találkozhassak a menedzsmenttel. Ittam még egy korty kólát, majd hirtelen támadt hangzavarra lettem figyelmes. Csak annyit láttam, hogy a hüllőház bejáratánál egy csoport lány ácsorog. Bár nem tudtam teljesen jól kivenni az eseményeket, de valószínűleg Tommo lépett ki onnan. Pár pillanattal később a kisebb tömegben megláttam őt is. Mindenkinek aláírt papírokat, közös képeket készített, mosolygott, és mindenkihez volt egy kedves szava. Látszott az arcán, hogy jól esik neki, hogy elismerik. Néha lopva felém pillantott, de úgy, hogy ne legyen túlságosan feltűnő. Egyszer csak az tűnt fel, hogy előttem ácsorog. Felnéztem rá.

– Le is ráztad őket? – kérdeztem.

– Mondtam nekik, hogy szeretnék nyugodtan körbe nézni – válaszolta, miközben lehuppant mellém a padra. – Csak nem vagy féltékeny? – kérdezte nagy mosollyal az arcán.

– Nem, ugyan – legyintettem. – Csak... mennyi is? Több millió lány rajong érted? – kérdeztem tőle elgondolkodva. Próbáltam komoly arcot vágni, de elnevettem magam, ahogy ránéztem. Ő is nevetett, majd egy nagyon gyors puszit nyomott az arcomra. Annyira friss volt ez a dolog köztünk, hogy még nem is gondolkoztam ezen, hogy zavar-e egyátalán, hogy ennyi női rajongója van.

Felé nyújtottam a Pepsi-t és a vizet. Kivette a kezemből az ásványvizes üveget, és nagy kortyokban szinte az egészet megitta. 

– Milyenek voltak a hüllők? – kérdeztem tőle.

– Nem volt rossz – felelte színtelen hangon, majd elkapta rólam a pillantását. Felhúztam a szemöldököm. – Csak a Modest rontotta el.

– Mi történt? – kérdeztem feszülten.

– Semmi. – A hangja még mindig színtelen volt. Nem voltam benne biztos, hogy hallani akarom, amit mondana, de szerintem ő sem tudta, hogy elmondja-e.

– Nézd, megértem, ha nem akarod elmondani, de ha jól tippelek, akkor rólam van szó, azt pedig jogom van tudni. – Tényleg jogom volt tudni, az más kérdés, hogy lehet jobb a tudtlanság.

– Nem akarom, hogy az ő véleményük befolyásoljon – fordult felém. A hangja most már meleg volt és lágy, ahogy a szemei is.

Nem válaszoltam neki, csak megráztam a fejem. Ez csak felig jelentette azt, hogy nem fog befolyásolni a véleményük. Nem szólt semmit, csak elővette a mobilját, és felém nyújtotta, miután kikeresett benne valamit. Egy üzenet volt az. A feladó neve ismeretélen volt számomra, de az üzenet tartalmából azonnal rájöttem, hogy a menedzsment egyik alkalmazottja küldte. A következő állt benne: "Remélem azért normálisan viselkedtek, hogyha már azzal a lánnyal mutatkozol." Nem volt kedves a hangvétele, és valójában semmitmondó is volt. Louis valószínűleg pontosan tudja, hogy hogyan viselkedjen, úgyhogy ez az üzenet csak arra volt jó, hogy emlékeztessék a fiút, hogy nem örülnek annak, hogy valami alakul közöttünk. Szó nélkül adtam vissza neki a mobilját. Ő sem szólt semmit, csak megfogta a kezem, és felhúzott a padról.

Nem volt kedvünk többet sétálni, úgyhogy kerestünk egy éttermet, és rendeltünk két hamburgert. Louis állítása szerinte jobban örülne egy KFC-nek, mert szereti a gyorskaját. Én nem voltam nagyon hamburgerpárti, de jobb híjján ezzel is beértem.

– Szeretnél még visszamenni? – kérdezte két harapás között.

– Nem ragaszkodom hozzá, hogyha te sem.

– Rendben.

A hamburger után még ettünk egy-egy fagyikelyhet is. Cserélgettük a gombócokat, és egymást etettük. Furán éreztem magam, de valahogy mégis nagyon jól. Ez az egész annyira fura volt Louis-val, mintha ezer éve ismernénk egymást, mégis újdonság volt mindkettőnknek. Hirtelen Louis háta mögé pillantottam, ugyanis megláttam egy lányt, aki a telefonja hátulját felénk fordítva néz minket. Fényképez. Lehajtottam a fejem és a földet kezdtem el bámulni.

– Mi történet? – Felemeltem a fejem, és láttam, hogy Louis az asztalra hajol, és próbál a szemembe nézni.

– Csak készült egy kép rólunk – feleltem úgy, mintha nem lenne nagy dolog, de ő látta, hogy zavar. A fejemmel az említett lányok felé böktem.

Louis felállt az asztaltól és feléjük indult. A lányok úgy néztek rá, mintha a világ nyolcadik csodája közeledne feléjük. Louis mondott nekik pár mondatot, majd mind felém néztek, és ismét vissza Louis-ra. Ezek után az egyik elővette a mobiját, valamit nyomkodott rajta, majd csináltak egy pár közös képet, és pár pillanat múlva Tommo már megint velem szemben ült.

– Mit mondtál nekik?

– Az igazat – rántott meg a vállát. – Azt, hogy randizunk, de nem szeretnénk, hogy nyilvánosságra kerüljön, úgyhogy kitörölte a képet. – Örültem, hogy Louis-t ennyit foglalkozik vele, hogy ne tudja meg a világ idő előtt, hogy mi van köztünk, de valahogy nem nyugodtam meg. – Egyébként azt mondták, hogy szerintük nagyon szép és aranyos lány vagy.

Ismét lehajtottam a fejem, de most zavaromban, hogy Louis ne lássa annyira a mosolyomat. Megint az asztalra hajolt, de most két ujjával megemelte az államat, hogy a szemembe nézhessen.

– Én is így gondolom – jelentette ki. Visszamosolygott rám, én pedig megsimítottam az arcát.

Pár perc múlva felálltunk az asztaltól, majd elindultunk az állatkert kijarta felé. Nagyon jól estek Louis szavai, de valahogy mégis éreztem, hogy valami nincs rendben. Mármint nem vele, hanem velem. Próbáltam magamnak elnyomni a külvilágot, a rajongókat, a sajtót, a médiát, a menedzsmentet, de tudtam, hogy nem lesz egyszerű.

Beszálltunk egy fekete autóba, és elindultunk a hotelhez. Az hátsó ülésen ülve az az érzésem volt, hogy muszáj odabújnom Tommo-hoz. Rákulcsoltam az ujjaimat az övéire, a másik kezemet a karjára helyeztem, majd a vállára hajtottam a fejem. Úgy tűnt, tetszett neki a szituáció, mert a szabad kezével hajamat kezdte simogatni. Még sosem éreztem magam ennyire védtelennek, mint most, ebben a szituációban. Bármennyire idegesített a környezet és minden körülöttünk, most valamiért megnyugodtam a közelségétől. Magamba szívtam az illatát és nem gondoltam semmi másra, csak ránk.

Louis leemelte a kezét az arcomról, és a telefonja után nyúlt. Nem érdekelt, hogy mit csinál, úgyhogy becsuktam a szemem és békésen utaztam tovább. Fáradtnak éreztem magam. A mobilom hirtelen csipogni kezdett. Levettem a kezem Louis karjáról, és megnéztem. Ő küldte át a képeket, amiket ma készítettünk. Mosolyogva nyomtam egy puszit az arcára, majd nézegetni kezdtük őket.

– Nekem ez tetszik – bökött rá az egyikre. Nevetnem kellett. Kinyújtott nyelvvel mutat bele a kamerába, míg a másik keze a derekamon pihen. Én az egyik kezemmel fotózom, míg a másikat a fejünk fölé tartom, onnan pedig egy zsiráf lakmározik.

– Igen, ez tényleg jó – feleltem neki. – De azért ez is jó – muttatam neki egy másikat.

Kivette a kezemből a mobilomat, majd halvány mosollyal bámult a fotóra. Ugyanott készült, ugyanazzal a zsiráffal a képen. Louis fotózott, és valójában ő csak áll a képen, míg én oldalról átkarolom a nyakát, és puszit nyomok az arcára. Hirtelen felém fordult, megemelte a fejem, és az ajkait már hozzá is érintette az enyémhez. Azonnal visszacsókoltam. Pár perc elteltével szakadtunk el egymástól, amikor az autó lefékezett a hotel hátuljában.

– Nem nézünk meg egy filmet? – kérdezte Tommo.

– De, benne vagyok – feleltem.

Kiszálltunk az autóból, majd még mindig egymás kezét fogva indultunk fel Louis lakosztálya felé.